



Intézményünkben az alábbi napokon tartunk a nyár folyamán ügyeletet 9-13 óráig: július 10. július 24. augusztus 7. augusztus 21.

A pályázat célja: – valamely tantárgyakból, illetve területen (előadóművészet, képzőművészet, sport természettudományok, társadalomtudományok területén) kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges tanulók eredményeinek elismerése; – a fővárosban tanuló középiskolások ösztönzése a képességeik folyamatos fejlesztésére; – hozzájárulás az adott tantárgyból, területen nyújtott kiemelkedő teljesítményük, tehetségük kibontakoztatásához, további fejlesztéséhez; A pályázat elnyerésére 2024-ben 250 tanulónak van lehetősége. Elnyerhető összeg: a…

A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2023/24. tanév 2. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek havi 5000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BÁCSI BENEDEK 11.D (135 pont) STOCK MÁTÉK 11.D (105 pont) VÖLCSEI AMÍR 11.B (105 pont) SÜTŐ ENIKŐ…

A központi felvételi vizsgára történő jelentkezés lezárult. Az alábbiakban megtekinthető azon tanulók oktatási azonosítói, akiknek jelentkezését megkaptuk és rögzítettük. Aki nem látja azonosítóját a listában és mégis intézményünkben jelentkezett, kérem írjon a kozpontifelveteli@zmg.hu e-mail címre. Akik speciális igényt kérvényeztek, azoknak a határozatot e-mailben fogjuk elküldeni, illetve akik elektronikusan jelentkeztek, azok ügyfélkapun keresztül kapnak majd értesítést.…


A Sors Bona Alapítvány az idei tanévben is meghirdeti ösztöndíj-pályázatát. A pályázatokat egy pontrendszer alapján értékeljük az alábbiak szerint: Kizáró ok: 4,2 alatti átlag (2023/2024 tanév MÁSODIK félévi eredmény számít), igazgatói vagy magasabb fegyelmi fokozat. PONTOK: – Átlag: 4,2 – 0 pont, tizedesenként 5 ponttal emelkedik, kitűnő 40 pont (egy tizedes után vágunk, nem kerekítünk)

Augusztus 31-én és szeptember 1-jén került megrendezésre tizenhetedik alkalommal a Kőbányai Hon- és Rendvédelmi Napok kiállítás és bemutatkozó rendezvény. A Zrínyi Gimnázium az önkormányzat megtisztelő felkérésére lehetőséget kapott, hogy első ízben kiállítóként megjelenjen az eseményen, amely az intézmény népszerűsítése mellett a különböző rendvédelmi szervezetekkel történő kapcsolatépítésre is jó alkalmat teremtett. A látogatók nagy többsége kisgyermekes

Az MTA aktivitási versenyben (MTA kutatókkal kapcsolattartás, előadások szervezése és megtartása, dokumentáció) a Zrínyi az országos 3. helyet érte el, így az iskola 400.000.- Ft pénzjutalomban részesül. Az iskolák aktivitási versenyének nyertesei Nyereményük egyenként 400 ezer forint, amelyet például szertár- vagy stúdióbővítésre, a tanórán kívüli foglalkozások anyagigényére, a fenntarthatóság támogatására vagy más, az oktatás

Karátsony Dávid (ELTE Természetföldrajzi Tanszék) Vulkánok, vulkánkatasztrófák 2024. június 11-én tartotta meg – nagy érdeklődés mellett – előadását Karátsony professzor úr. Iskolánkban már a második alkalom volt ez, mivel több évvel ezelőtt teltházas ismertetőt hallgattunk meg a vulkánokról, szintén professzor úr előadásában. Az előadó a tanulók gimnáziumi ismereteire támaszkodott a téma során. Diaképek segítségével magyarázta