Budapest Főváros Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a Fővárosi Önkormányzat Ösztöndíjprogramjáról szóló 33/2023. (XII. 21.) önkormányzati rendelete alapján a valamely tantárgyból, illetve területen tehetséges, Budapesten bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező Budapest Főváros Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás alapján a programban résztvevő, állami fenntartású köznevelési és szakképző intézmény 10., 11., illetve az utolsó évfolyamot megelőző évfolyamos,…
KOMPETENCIAFEJLESZTŐ GYORS TRÉNING 7. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA Aggódsz a felvételi eljárás során a kompetenciamérés eredményének beszámítása miatt? A Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium alapítványa március 5-től 27-ig online fejlesztő tréninget tart szerdai napokon magyar, csütörtöki napokon matematika tantárgyakból, összesen 4-4 alkalommal. A tréning ára 8.000 Ft/tantárgy. Minimális induló létszám 8 fő. Jelentkezni március 3-ig…
A Sors Bona Alapítvány az idei tanévben is meghirdeti ösztöndíj-pályázatát. A pályázatokat egy pontrendszer alapján értékeljük az alábbiak szerint: Kizáró ok: 4,2 alatti átlag (2024/2025 tanév ELSŐ félévi eredmény számít), igazgatói vagy magasabb fegyelmi fokozat. PONTOK: – Átlag: 4,2 – 0 pont, tizedesenként 5 ponttal emelkedik, kitűnő 40 pont (egy tizedes után vágunk, nem kerekítünk)…
Megjelent iskolánk almanachja, amely az elmúlt 15 évről szól (fotók, tablóképek, visszaemlékezések, élmények, múltunk, jelenünk stb.). Az almanach 3.600 Ft-os áron a gimnázium gazdasági irodájában megvásárolható, vagy postai úton megrendelhető 1.585 Ft postai költséggel. Megrendelés a zmg@zmg.hu email címen lehetséges. A most megjelent almanach mellett a régi almanach is megvásárolható. Az első kötet (1984-2009) 2000…
A HungeoContest angol nyelvű földrejz versenyen Dékány Ádám, Pócsik Bálint 10. D osztályos tanulók, valamint Bácsi Benedek és Stock Máté 11. D osztályos tanulók bejutottak a verseny 2. fordulójába. Gratulálunk nekik és további sikereket!
A Zrínyi Miklós Gimnázium 12.a, 10.a és 9.a média tagozatos diákjai ismét részt vettek a Diák Verzió- Emberi jogi filmfesztiválon. A tanulók „A játszma” című filmet tekintették meg, ami után mély és izgalmas beszélgetések alakultak ki a menekült- kérdésekről. Ez a filmélmény nem csupán szórakozást nyújtott, hanem ráébresztette a diákokat a társadalmi kérdések fontosságára és…
November 24-én önvédelmi versenyen vettek részt az iskola tanulói, melyet a Rendészeti Kiképzők Szövetsége szervezett a rendvédelmi tanulóknak és kadét diákoknak. A verseny helyszínét a Budapest BKSZC Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tornaterme biztosította. A versenyzők két csoportban, két tatamin mérhették össze a tudásukat, 14-16 év és 17-18 év közötti, valamint amatőr és…
Idén iskolánk is csatlakozott az „Egy Tábla Szeretet” csokigyűjtési akcióhoz. A gazdasági irodában és az igazgatóhelyettesi irodában található dobozokba várjuk a ti „szeretet kockáitokat” is táblás csoki(k) formájában! A gyűjtés december 1-jén ér véget, ekkor bezárjuk a dobozokat és útjára indítjuk a csokikat. https://www.facebook.com/groups/egytablaszeretet