Intézményünkben az alábbi napokon tartunk a nyár folyamán ügyeletet 9-13 óráig: július 10. július 24. augusztus 7. augusztus 21.
A BUDAPEST, X. KERÜLETI ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM 2024/2025-ÖS TANÉVÉRE FELVETT TANULÓK LISTÁJA Általános és kommunikáció tagozat Angol nyelvi előkészítő Angol nyelvi specializáció tagozat Honvéd kadét tagozat Közbiztonsági tagozat
A pályázat célja: – valamely tantárgyakból, illetve területen (előadóművészet, képzőművészet, sport természettudományok, társadalomtudományok területén) kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tehetséges tanulók eredményeinek elismerése; – a fővárosban tanuló középiskolások ösztönzése a képességeik folyamatos fejlesztésére; – hozzájárulás az adott tantárgyból, területen nyújtott kiemelkedő teljesítményük, tehetségük kibontakoztatásához, további fejlesztéséhez; A pályázat elnyerésére 2024-ben 250 tanulónak van lehetősége. Elnyerhető összeg: a…
A Sors Bona Alapítvány kuratóriuma a határidőre beérkezett ösztöndíj pályázatokat elbírálta. A kuratórium döntése szerint a 2023/24. tanév 2. félévében tanulmányi eredményük, közösségi, művészeti, illetve sporttevékenységük, valamint szociális helyzetük alapján az alábbi tanulók részesülnek havi 5000 Ft Zrínyi-ösztöndíjban: BÁCSI BENEDEK 11.D (135 pont) STOCK MÁTÉK 11.D (105 pont) VÖLCSEI AMÍR 11.B (105 pont) SÜTŐ ENIKŐ…
Military Multi Shooting verseny a honvéd kadét képzésen. Október 12-én a 9.b osztályból 6 tanuló részt vett egy komplex középiskolai versenyen, ahol főleg a biztonságos fegyverkezelés elsajátításán volt a hangsúly.3 pályát teljesítettek a gyerekek: egy Ügyességi pályát (szituációs feladat egyéb eszközök alkalmazásával – társ menekítés), 10 m távolságra lövés légpuskával, egy military jellegű akadálypályát (kúszófolyosó,…
A Zrínyi csapata 2023. 10. 11-én összemérte játék tudását a kerületben levő középiskolákkal. 4 mérkőzésből kettőt sikerült nyerni, kettőt pedig elveszítettünk. Jól játszottak a fiúk, ügyesen technikáztak, erősen veszélyeztették az ellenfél kapuját, de a mai napon sajnos több kapufa sikeredett, mint gól, így azokon a mérkőzéseken a másik csapat győzedelmeskedett. A mai napon kiemelkedőt nyújtott:…
MINDEN IDŐPONT BETELT! Idén is megnyitja kapuit a Zrínyi Gimnázium. 2023. november 6-7-8-án és 13-14-15-én (pótnapok: 21, 22) 17 órától igazgatói tájékoztatót tartunk és bemutatjuk, hogy hogyan zajlik az élet iskolánkban. Jelentkezni e-mailben lehet a nyiltnapok@zmg.hu címen. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a jelentkezők nevét és hogy melyik nap szeretne jönni. Családonként egy felnőtt és egy…
KELET-PESTI TANKERÜLETI KÖZPONT Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében fizika (pályázati kiírás itt >>), magyar-történelem (pályázati kiírás itt >>), matematika (pályázati kiírás itt >>), és matematika-fizika (pályázati kiírás itt >>) szakos tanár munkakör betöltésére. Pedagógiai asszisztens munkakörre is várjuk a jelentkezéseket (pályázati kiírás itt >>). Jelentkezés benyújtásának módja e-mailben…